Környezetvédelem

A környezetvédelem ideológia, filozófilai és mozgalom is. Maga a fogalom egyként jelenti azt a gondolatkört, mely szerint az emberiség felelősséget visel és persze függ is az őt körülvevő környezettől és azt a mozgalmat is, mely a különböző természeti és épített környezeti értékek megőrzéséért, annak élhetően és használhatóan tartásáért küzd. A környezetvédelem hasonlóságokat mutat a természetvédelemmel, ám míg az elsősorban az élő, természeti értékek megőrzéséért küzd, addig a környezetvédelem nagy hangsúlyt fektet az élhető, fenntartható környezet védelmére és kialakítására. A környezetvédelem az a társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben saját maga által okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem fontosnak tartja, hogy az emberi termelési, fogyasztási rendszer fenntartható legyen, illetve azzá váljon, emellett egyéb politikai követeléseket is meghatároz. Habár a legtöbb környezetvédő szervezet a civil szférából jön, világszerte számos politikai szervezet is képviseli a környezetvédő gondolatot és a vállalati felelősségvállalás gondolatának előtörésével számos nagyvállalat is tesz lépéseket a környezet megóvásának érdekében.

A szelektív hulladékgyűjtés módja

A hulladékot már otthon külön kell válogatni, hogy majd a különböző hulladékokat a megfelelő feldolgozóhelyre szállíthassák.
A hulladékokat a következő módon csoportosíthatjuk:

  • Papírhulladék: újságpapír, színes papír, karton
  • Fémek: vas
  • Színesfémek: alumínium, réz
  • Üveg: fehér üveg, színes üveg
  • Műanyagok, vegyi anyagok, elemek: Ezek a környezetre ártalmas anyagok, amelyeket zárt égetőrendszerben égetnek el. Füstjük is ártalmas. Egyes égetőkben már használnak eszközöket a füst megtisztítására
  • Textil: a pamutból, gyapjúból készült anyagok újra hasznosíthatók
  • Konyhai és kerti hulladék: talajjavításnál értékesek